Lélekfogado

BELÉPÉS
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Paulo Coelho: A Zahir

A láthatatlan világ mindig a látható világon keresztül nyilvánul meg.

Figyelj a hidegre, amíg abba nem marad a reszketés. Hagyd, hogy betöltse az elmédet, hagyd, hogy minden gondolatot kiszorítson, míg végül a társad nem lesz, a barátod.

El kellett veszítenem, hogy megértsem: a visszaszerzett kincsek íze édesebb, mint a legédesebb méz.

A szívem elsôsorban arra való, hogy engem szolgáljon és istent, nem pedig arra, hogy másokat szolgáljon.

Az igazi barátok azok, akik akkor vannak mellettünk, amikor jól megy a sorunk. Szorítanak értünk, örülnek a gyôzelmeinknek. A hamis barátok pedig azok, akik a nehéz pillanatokban jelennek meg, azzal a búval bélelt, „együttérzô” arccal, pedig valójában kapóra jön nekik a szenvedésünk, hogy ezzel vigasztalhassák magukat nyomorult életük miatt.

Amikor nem volt mit vesztenem, mindent megkaptam. Amikor megtagadtam azt, aki voltam, megtaláltam önmagam.

Két világ van: az, amelyikrôl álmodunk, és az, amelyik a valóságban létezik.

Minden bölcsesség ugyanabból az ismeretlen forrásból származik, amit általában Istennek nevezünk.

A boldogság és az öröm köre mindig körülöleli azt, aki kapcsolatban áll a Szeretet Energiájával.

Aki nem tartja tiszteletben a hangot, és korábban vagy késôbben érkezik a kelleténél, soha nem éri el azt, amit akar.

Az embernek mindennap lehetôsége nyílik rá, hogy az élet minden területén eldöntse, melyik a legjobb lépés.

Tisztelni kell a misztériumot, ahogy Einstein mondta, Isten nem dobálózik csak úgy az adatokkal, minden mindennel összefügg és mindennek van értelme.

Az életünk egy része azzal telik, hogy mondogatjuk, mennyire szeretjük ezt vagy azt az embert, miközben valójában csak szenvedünk, mert ahelyett, hogy elfogadnánk az erejét, állandóan csökkenteni próbáljuk, hogy beleférjen a világba, amelyet elképzeltünk magunknak.

Amikor az emberek elhatározzák, hogy szembenéznek egy problémával, olyankor valójában rádöbbennek, hogy sokkal többre képesek, mint hitték.

Amióta csak elindultam azon az úton, amit a magaménak tartok, folyton arra törekszem, hogy fejet hajtsak az Isteni energia elôtt, hogy kapcsolatba lépjek vele nap mint nap, hogy rábízzam magam a jelekre, hogy a cselekedeteimbôl tanuljak.

Ha úgy viselkedem, ahogy az emberek elvárják tôlem, akkor a rabszolgájukká válok.

Ha egy férfi és egy nô képes életre kelteni a Szeretetet, azzal ôk ketten nemcsak maguknak, hanem az egész világnak jót tesznek.

Amit meg kell tanulnunk, az mindig ott van a szemünk elôtt, csak figyelmesen és alázatosan körül kell néznünk, hogy meglássuk, mit akar tôlünk az Isten, és melyik a legjobb lépés, amit a következô pillanatban tehetünk.

Mindig észre kellene venni, amikor egy idôszak a végéhez ér. Amikor lezárul egy ciklus, bezáródik egy ajtó, véget ér egy fejezet.

Minden nap magában hordoz mágikus pillanatokat, az élet csodáit, melyek felfedezésre várnak.Két világ van: az, amelyikrôl álmodunk, és az, amelyik a valóságban létezik.

Minden nap magában hordoz mágikus pillanatokat, az élet csodáit, melyek felfedezésre várnak.

Azon a napon, amikor az ember beengedi szívébe az igazi szeretetet, mindaz, ami jól el volt rendezve, összekuszálódik, és megrendül minden, amit helyesnek és igaznak tartottunk.

Elég, ha tudjuk, hogy az élet alapvetô kérdéseire soha nem kapunk választ, és mégis tovább tudunk menni.

Isten hozott ide, ahol az eget mindig kéknek mondjuk, mert tudjuk, milyen a színe a felhôk fölött.

Fölfedeztem, hogy sokkal többre vagyok képes, mint gondoltam, s a kor csak az olyan emberek lépteit lassítja meg, akiknek soha nem volt bátorságuk a saját ritmusukban menetelni.

A jelen pillanatban mindig van egy akkora üres tér, mint a sztyeppe, amelyet meg lehet tölteni szeretettel és életkedvvel.

Boldogok, akik nem szégyellik azt, amit nem tudnak.

Amikor megismertem a megalázottságot, és mégis folytattam utamat, megértettem, hogy szabadon megválaszthatom a sorsomat.

A világ csak akkor válik valódivá, amikor az ember megtanul szeretni – egészen addig csak hisszük

RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.    *****    Rose Harbor &#8211; kisvárosi báj, nagy titkokkal - légy részese te is ennek a kalandnak :) - FRPG    *****    Óceán, erdõ, csillagfény &#8211; minden ösvény Rose Harborba vezet - aktív FRPG közösség    *****    Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ a konoha.hu -n. Nézzetek be! *** Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ!!!    *****    ÁGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    MOVIE-NIGHT -> Filmek, Sorozatok <- MOVIE-NIGHT    *****    Movie-