Hála és tisztelet a tükröknek, akiket tanároknak hívnak.

Ritka az olyan ember, aki elégedett az életével, és nem vágyik semmire. A vágyakozás vezet el a spiritualitáshoz, Isten, a Szellem, a Forrás vagy Jézus megtalálásához.

A megismerés ösvénye elôször saját hiedelemrendszered mélységeibe vezet. Ráébredsz, hogyan idegenedtél el igazi önmagadtól.

A legtöbb ember önmaga bírája, és a belsô bíró mindig rossz érzést kelt. Ahhoz, hogy békét találj, el kell kötelezned magad, és önmagad tanítójává kell válnod.

A parazita a beléd nevelt értékrendbôl fakadó gondolatok, érzések, reakciók összessége. Könnyen tetten érhetô, mert valójában nem más, mint az a szüntelen párbeszéd, amelyet önmagaddal folytatsz. A parazita elôsegíti és elmélyíti az érzelmi sérüléseket, és boldogtalansághoz vezet.

A parazitának két lénye van: a belsô bíró és az áldozat. A belsô bíró folyton megmondja neked, szerinte mit is kellene tenned.

Te, mint minden emberi teremtmény, az álarcok mesterévé válsz, de nem az ôszinteség és a feddhetetlenség mesterévé. Egyes álarcaid már mindennapjaid részévé váltak, és megakadályozzák, hogy valóságos önmagadat lásd.

Semmi nem veheti el tôlem a boldogságot, mert az bennem van.

Sokféle út létezik, de csak az lehet üdvözítô, amelyik megnyitja a szíveket. Amikor megtalálod saját ösvényedet, akkor mondod: Igen, ez az én életem. Olyankor béke tölt el, feltárulnak a szívedhez vezetô ajtók.

Mindig több és jobb dolgot akarsz: jobb állást, szebb autót, miközben szerencsétlennek érzed magad, nem tudod, ki vagy valójában, és mi fontos igazán az életedben.

Mielôtt megalkothattad volna saját álmodat, megtanították neked, mi a helyes és a helytelen, mi a jó és a rossz, hogy az élet minden pillanatában hogyan érezz és miként gondolkodj magadról.

Amikor úgy határozol, hogy megváltoztatod az életedet, akkor meg kell vizsgálnod az érzelmeidet, a parazitádat, és hogy mi tartja fenn az elmédben rögzült viselkedésmintát és a hiedelemrendszert.

A belsô bíró a legmélyebb pokol fenekére taszít, amikor azt az érzést kelti bennned, hogy semmit sem érsz.

Úgy váltogatod a maszkokat, mint a ruháidat. Eközben olyannyira eltávolodsz igazi természetedtôl és személyiségedtôl, hogy sosem vagy tekintettel a lelkedre. Emiatt ürességet és szomorúságot érzel, és mindig keresel valamit, ami betölti ezt az űrt.