Mindnyájunknak meg kell tanulnunk, miként alakítsuk át negatív mintáinkat: az emberi egó közönséges fémjét az isteni, vagyis a Valódi Énünk aranyává.

A lélektársak közötti vonzalom a szent munkán és az önmegvalósítás útján alapul.

Kevés ember áll olyan derűsen és örömtelin az élethez, hogy minden napot egy új lehetôségnek tekintsen arra, hogy átadja szeretete egyedi ajándékát a körülötte élôknek.

Az elme nem szívesen adja meg magát annak az „elôérzetnek”, ami örökké jelen van a lélekben.

A múlt negatív élményei nagy súllyal nehezednek a szívünkre, a lélek szintjén pedig valamiféle megoldatlanságot érzünk. Ilyen negatívum az erôszak, a szenvedély és a gyűlölet.

Az a lélek, aki a hazavezetô úton jár, visszafelé az Anya- és Atyaistenhez, hô vágya, hogy a múltban elkövetett cselekedeteit jóvátegye. Tudja, hogy csak egyetlen út vezet arra a mennybéli helyre, ahonnan elindultunk, ez az út pedig azoknak a múltbéli tetteknek a jóvátétele, amelyek révén a tudatlanság és a tévedés magvait vetettük el.

A kapcsolatokban megbocsátásra van szükség. Nagylelkűen meg kell bocsátanunk másoknak és saját magunknak is.

Semmihez sem hasonlítható a szeretet, ô az a kedves, akiért a Kelet és a Nyugat szentjei mindent odaadtak.

Egy házasság csak külsô tapasztalat marad, hacsak át nem alakítja a Szentlélek.

Túl gyakran aláértékeljük azt a képességünket, hogy saját példánk révén átalakíthatjuk mások életét.

Valójában minden ember Isten megnyilvánulása, és az élet minden apró részletében Istennel találkozunk.

Úgy tekintsetek az életre, hogy bárkivel van is dolgotok, voltaképpen Istennel van dolgotok.

Az igaz szeretet felszabadító, átalakító erô.

Tudjuk, belsô szinteken mi a valódi. Tudjuk, honnan jöttünk. Tudjuk, kik vagyunk. Tudjuk, merre tartunk.