 

Amikor az ember átégett valamennyi, maga teremtette poklon, és általa alkotott, százezerszeres káprázatmennyország kínná vált gyönyörén, elérkezett érett életôsze sötéten izzó, keserű magányához.
A magasság kiterjedései határtalanok.
Te gyűjtötted tapasztalatod mézét és mérgét, hogy elhozd a végsô dimenzióba, és hátrahagyd személyiséged lenyomatával együtt, mielôtt eltűnnél a múlandó világból.
A szimbólum az, ami egy egész, hosszas magyarázatokkal elködösített problémát vakító villanásként fénybe borít. Mégis, tételeivel nem bánhatunk elég óvatosan.
Az analógia törvényének kulcsa a mentálsíkon van, s teljes eredményt csak az érhet el, aki ismeri e sík lényegét.
Forma és ideatöltés között szoros összefüggés van. De nagyon alaposan kell ismernie a jelképeket annak, aki a külsôbôl ráismer a belsô tartalomra és a mentális eredetre.
A hermetika az avatatlanok elôtt úgy rejtette el titkos mondanivalóját, hogy az analóg fogalmakat szándékosan felcserélte.
A mélység véges. A legmélyebb pont, az involúció a hanyatlás végét jelenti, és átfordul evolúcióvá, fokozatos emelkedéssé.
A drágakô a lótuszkehelyben Te vagy. A nyers követ Te szorítottad a vér, a könnyek és a kínok csiszolókorongjához, amíg makulátlanná lett.
Az analógiatörvény egyetemes jelentôségű, s a megnyilvánulás minden síkjára érvényes. A kis és nagy kozmikus egységekre, az anyagi világ legsűrűbb rétegeire éppúgy vonatkozik, mint a szellemi magaslatok ibolyántúli színskálájára.
Erôltetett dolog az, ha egy egyetemes alapformulát kivétel nélkül minden jelenségre rá akarunk húzni.
Az ideákból úgy alakulnak ki a formák, mint magból a növény. A hasonlóság tehát nem formai, hanem lényegi.
A természetlátó ember szoros szellemi és pszichikai kapcsolatban volt a jelképekkel, s ez az élményszerű összeköttetés kizárja a tévedés lehetôségét.
Az analógiák lényegi hasonlóságát úgy mérhetjük le, hogy elhatolunk a dolgoknak nemcsak szerkezeti, hanem belsô törvényszerűségéig.


|