Ha egy energiasorozatba érkezel, nem tudhatod, hogy mi mindenféle történhet. Figyeld a jeleket, használd a megérzésedet, ha valamit el kell döntened, és ha még ezek után sem vagy biztos a dolgodban, ne csinálj semmit!

Önmagad beutazása: a mindenség beutazása.

Éjjel, a csillagos ég alatt felfohászkodsz: Mily nagy a világ! De ládd: egyetlen gondolatod a legtávolabbi égitesten is túl fut pillanat alatt.

Az ember a teret végtelennek érzi, de valójában úgy szorong a térben, mint egy börtönkamrában.

Az igazság, mihelyt kimondtad: már nem igazság; legjobb esetben is csak gyarló megközelítése az igazságnak.

Ha az igazságot akarod birtokolni, a tanításokat csak segítségül használhatod, önmagad mélyén kell rátalálnod.

Az élet, változás, idô kicsúszik alóla, a változatlan örökléttôl iszonyodva elhúzódik: dermedt állapotba kerül, melybôl az élet tagoltsága és a lét teljessége egyformán hiányzik.

Ha egy irány helyes, azt automatikusan megérzed. De hogyha csak ahhoz, hogy döntsél, komoly próbákon, megpróbáltatásokon kell keresztülmenned, biztos lehetsz benne, hogy ez nem a te utad. Alapvetôen, ha töprengened kell egy döntésen, több mint valószínű, hogy rossz úton vagy.

A térbeli világ úgy viszonylik a mindenséghez, mint egy ruhazseb az élô testhez.

Egy gondolattól a másikig végtelenül hosszabb az út, mint csillagtól csillagig.

Aki lényében a végtelen áramokig hatol, a kamra falán kis rést ütött; aki személyiségét feloldotta, a kamra falán akkora rést ütött, melyen már kifér.

A bölcs csak addig bölcs, ameddig hallgat; mihelyt megszólal, bolond, mert tápláló tudásának csak az emészthetetlen héját adhatja át.

Ha boldogságot a változótól remélsz, nem a változatlantól; ha öröklétet a változóban remélsz, nem a változatlanban: akár ha tükörképedet akarnád etetni és öltöztetni, s vézna és pucér maradna tested is, tükörképed is.

Az ima: rákapcsolódás az élet-fölötti erôre; általa saját képességünket sokszorosra növeljük. Egy társadalmi intézmény, mit pénz, hatalom, tekintély létesít és ápol, ritkán él néhány emberöltôt; s a szerzetesrendek megmaradnak, pedig csak egy-egy imádkozó koldus teremti ôket.

A bánat átalakító közege teszi lehetôvé azt, hogy merevségünket, biztonság, szilárdság és bizalom iránti sóvárgásunkat feloldja a változás elkerülhetetlensége és a fejlôdés szükségessége.

Az elkerült szomorúság felszínes boldogságot eredményez, egy életen át viselt álarcot, amely a depresszió nagyon is nyilvánvaló jelenlétét palástolja.

A szomorúság az elengedés szükségességét jelzi. A szív figyelemfelkeltô üzenete. És ha megtanuljuk életünk bánatát dalba önteni, elég hamar felfedezzük: a szomorúság elkerülhetetlenül örömöt teremt.

Az öröm a kirobbanó életerô energiája. Fellelkesít, erôt ad, szemünket ragyogóvá teszi, léptünknek lendületet kölcsönöz, egész létezésünket fénnyel hatja át.

Ha igazán együttérzô vagy, nem ijedsz meg attól, ha valaki fél, de átérzed a félelmét és kapcsolódsz hozzá. Az átérzés ôszinte, ha nem vetíted bele a saját zavaró félelmedet.

A Könyörületesség Buddhája egyik szemével mosolyog, a másikkal sír. Buddhai küldetésünk az embereket az igazi szabadsághoz vezetni, nem pedig a kezüket fogni, és azt mondani nekik, minden rendbe jön. A tanítások szerint a szánalom azt jelenti, megteszünk minden szükségeset ahhoz, hogy a következô szakaszba léphessünk.

A menny, pokol, tisztítótűz nem csak halál utáni állapot: mindenki viseli valamelyiket, akár holt, akár élô.

El kell fogadnunk, hogy a sérülékenység hozzátartozik az életünkhöz, és meg kell ölelnünk a szomorúságot, mint a változással való egészséges együttéléshez szükséges megnyugvást.

A legtöbb ember teljes kétségbeesésben éli le életét; maszkírozza a félelmét, a haragját és a bánatát. A szomorúság elôli megfutamodás – megbosszulja magát.

Amikor az élet nem váltja valóra reményeinket, és leghôbb vágyaink nem teljesülnek, akkor a szomorúság energiája lehetôvé teszi érzelmeink szabad áramlását.

Örömben csak akkor lehet részünk, ha a félelem, a harag és a szomorúság érzelmei is szabadon áramlanak bennünk.

A társaságok bohócainak és viccmestereinek folytonos örömkeresése nem más, mint a közöny elôli félreérthetetlen menekülés.

Az együttérzés a másokban működô érzelmek felismerésébôl és a történtekre való megfelelô válaszadásból áll. A szánalom kaméleon: felveheti a félelem, a harag, a szomorúság, az öröm, vagy akár még a szenvtelenség arcát is, attól függôen, mire van épp akkor szükség.

Egyéniséged nem egyéb, mint véges igényeid összessége; ezért csak egyéniséged elvesztésével juthatsz a végtelen állapotba: a mennybe vagy pokolba.

Ha elvonatkoztatod magadat mindattól, amit lényednek ismersz: tulajdonképpen lényed ott kezdôdik.

Tested nem te vagy, hiszen csak anyag, mely folyton cserélôdik: negyvenéves korodban húszéveskori testedbôl egyetlen parány sincsen. De érzelemvilágod és értelmed sem te vagy, hiszen még nem volt, mikor te már a bölcsôbôl nézegettél. Ki vagy? A határtalan, mely fogantatásodkor a határok között megjelent.

Akin egyénisége uralkodik: ha elôrejut, pöffeszkedôvé, ha lemarad, ronggyá válik. S aki egyéniségén uralkodik: valójában nem érinti a szerencse és a balsors.

Ha vágyaidat kényezteted: párzanak és fiadzanak. Ha vágyaidat megölöd: kísértetként visszajárnak. Ha vágyaidat megszelídíted: igába foghatod ôket és sárkányokkal szánthatsz és vethetsz, mint a tökéletes hatalom maga.

Az életet úgy tekintsd, mint az óriáskígyót. Ha távol tartod magadtól, gyönyörködhetsz táncos hajladozásában és bôrének ütemes mintázatában, s gondozhatod és etetheted. Ha magadra bocsátod, rádtekeredik és nem gyönyörködsz benne többé, s nem te táplálod, hanem a húsod és véred.

Az életet úgy tartsd távol magadtól, hogy uralkodni tudj fölötte: ahogy a kígyó fölött sípzenéjével a kígyóbűvölô uralkodik.

Sem a tétlen remeteségben, sem a tevékenységben nem gyôzheted le az életet; csupán önmagadban, ha gyarló tulajdonságaidat úgy rendezed, hogy a tökéletes mértékhez igazodjanak.

Testedet, értelmedet, személyedet ne cseréld össze lényeddel, önmagaddal. Csak segédeszközöd; csak batyu, mely szükségleteid ôrzôje is, görnyesztô teher is.

Ahol megszűnik az érzés, érzéketlenség, gondolat, gondolattalanság, változás, változatlanság; ahol azt hinnéd, hogy semmi sincsen: tulajdonképpeni lényed ott kezdôdik.

Visszafojtott szenvedélyekkel vánszorogni éppoly keserves, mint szabadjára eresztett szenvedélyek közt morzsolódni.

Jó és rossz tulajdonságaid alapjában véve nincsenek. Ápolt tulajdonságaid jók; becézett vagy elhanyagolt tulajdonságaid rosszak.

Az életet ne úgy tartsd távol magadtól, hogy elbújsz elôle, mert észrevétlenül utánad kúszik, vagy váratlanul összeroppantja rejtekhelyedet. Nem lehet megszökni tôle, még a halálba sem.

Mily zene, melytôl az élet kígyója megszelídül és engedelmeskedik? Amely a véges igényeket levetkôzô meztelen, határtalan lélekbôl árad.

Ha külön-külön felismerted változatlan alaprétegedet: idôtlen-határtalan lényedet, melyben az örök mérték rejlik; s ennek idôbeli, véges ruháját: soktagozatú egyéniségedet, melyben az esetenkénti igények rejlenek: módodban van, hogy az örök lényed, s nem a folyton-változó egyéniséged vezessen.